GoMo.hu :: Mobil - Innováció - Design
Pályázatfigyelő portál nemcsak pályázatírók számára

Díjak, versenyek

CSR Hungary Díj 2010 – a hétköznapok felelőssége

CSR Hungary Díj 2010 – a hétköznapok felelőssége. 2006-ban indítottuk el a CSR Hungary évi konferencia-sorozatot, melynek szakmai színvonala, sajtóvisszhangja pozitív folyamatokat generált az országban. Sőt követőkre is találtunk! Tovább → CSR Hungary Díj 2010 – a hétköznapok felelőssége

Summa Artium díj

Idén hatodik alkalommal, november 18-án rendezzük meg a Mecénás Napi Díjátadó Gálát és Árverést. A Summa Artium Díjakra az alábbi kategóriákban várjuk a jelöléseket. A Kortárs művészetért díj olyan vállalatnak adható, amely következetesen, kitartóan és a lehetőségeihez képest jelentős arányban juttatott támogatást a kortárs kultúra számára, és a legeredetibben használta ki a kortárs művészetekkel való együttműködésben rejlő lehetőségeket. Tovább → Summa Artium díj

Elkötelezettség a Kiválóságért

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület 2010-ben is meghirdeti az “Elkötelezettség a Kiválóságért” című pályázati lehetőséget.
Az “Elkötelezettség a Kiválóságért” pályázat célja
A pályázat azokat a szervezeteket, szervezeti egységeket ismeri el, amelyek a pályázat során bizonyítják, hogy megtették az első lépéseket a szervezeti kiválóság útján. Tovább → Elkötelezettség a Kiválóságért

Ezüst ácsceruza-díj

A Honi Művészetért Alapítvány pályázatot hirdet az „Ezüst Ácsceruza-díj”elnyerésére. A díj olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást. Tovább → Ezüst ácsceruza-díj

Értékgazdag Település cím

A Tájérték Katasztert (TÉKA) megvalósító konzorcium tagjai, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi szakállamtitkársága, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat pályázatot hirdet önkormányzatok számára az Értékgazdag Település cím elnyerésére! A címet az értékeire, azok megőrzésére, bemutatására, népszerűsítésére, fenntartható hasznosítására gondot fordító települések nyerhetik el, lélekszám szerint több kategóriában. Tovább → Értékgazdag Település cím

Pályázat a fenntartható építészetért – a Holcim Alapítvány a Fenntartható Építészetért pályázata

A Holcim Foundation for Sustainable Construction (Holcim Alapítvány a Fenntartható Építészetért) azokat az innovatív építészeti projekteket hivatott támogatni, melyek fenntartható megoldást jelentenek az építészet és az építőipar napjainkban felmerülő kihívásaira technológiai, környezettudatos, társadalmi-gazdasági, valamint kulturális vonatkozásaiban helyi, regionális és globális szinten is. Tovább → Pályázat a fenntartható építészetért – a Holcim Alapítvány a Fenntartható Építészetért pályázata

KPMG felelős társadalomért program, 2010

A KPMG Hungária Kft. 2010-ben is meghirdeti pályázati programját, együttműködési lehetőséget kínálva civil szervezetek részére. Pályázhatnak hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozó közhasznú és kiemelten közhasznú civil szervezetek; előnyt élveznek a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával, nevelésével, fejlesztésével foglalkozó szervezetek. Tovább → KPMG felelős társadalomért program, 2010

Európai Vállalkozás Díj 2011

Az Európai Bizottság ötödik alkalommal indítja útjára az Európai Vállalkozás Díjat, amely az üzleti életet és a vállalkozásokat népszerűsítő nyilvános kezdeményezéseket díjazza. A pályázat helyi, regionális és országos szinten irányítja rá a figyelmet a közszektor azon szerepére, hogy egyedi projektekkel megfelelő környezetet hozzon létre a vállalkozások és az üzletfejlesztés számára. Minden évben több mint 330 projekt nevez országos szinten 28 európai országban. Idén Szerbia és Törökország is csatlakozott a pályázathoz. Tovább → Európai Vállalkozás Díj 2011

EU Újságíró Díj – Együtt a diszkrimináció ellen!

A diszkriminációval és a sokszínűséggel kapcsolatos, az EU egészét érintő verseny a nyomtatott és az online sajtó munkatársainak. Az EU Újságíró Díjjal azokat az újságírókat tüntetik ki az EU-ban, akik munkájukon keresztül hozzájárulnak a sokszínűség értékének és előnyeinek jobb megértéséhez és a diszkrimináció elleni küzdelemhez. Tovább → EU Újságíró Díj – Együtt a diszkrimináció ellen!

Kulturált települési környezetért nívódíj pályázat

Kulturált települési környezetért nívódíj pályázat
Bírálati szempontok
1. A település általános fejlődése a speciális helyi adottságok és lehetőségek figyelembevételével
- a település közcélú funkciói, azok minősége,
- a településtervezés helyzete, minősége (rendezési terv ellátottság, építési előírások, helyi építészeti értékek védelmének előírásai, stb.) Tovább → Kulturált települési környezetért nívódíj pályázat

Aktív 100 :: Aktívan 100 évig
Kövesse a legfrissebb pályázatokat!

A PályázatMenedzser.hu oldalain naponta frissülnek a legfrissebb hazai és európai uniós pályázatok, támogatások és pályázati hírek.

Ha Ön elsőként szeretne értesülni ezekről, iratkozzon fel ingyenes pályázati hírlevelünkre, kövessen RSS hírcsatornán, Twitteren vagy Facebook-on!

Ingyenes pályázati hírlevél!

Iratkozzon fel az RSS hírcsatornára!
Kövessen Twitteren!
BEZÁR

Ingyenes pályázati hírlevél


Iratkozzon fel!

Email cím:

Iratkozzon fel az RSS hírcsatornára!
Tovább a PályázatMenedzser.hu Facebook oldalára!
Kövessen Twitteren!