Kommunikációs pályázatok
Emoráció 2010 Kiállítás pályázat
Az Emoráció gondolatiságát kiteljesítendő kiállítás lesz a Reklámkonferencián: az MRSZ várja azon szakmabeliek jelentkezését, akik szívesen megmutatnák a szakmának festményeiket, fotóikat, kisplasztikáikat vagy egyéb olyan alkotásukat, amelyet nem munkaköri kötelességből készítettek, vagyis munkahelyi racionalitásukat félretéve, kizárólag emocionális indíttatásból. Tovább → Emoráció 2010 Kiállítás pályázat
Legyél a kedvenc márkád reklámfilm rendezője!
„Szuper márkáim világa – az én márkavilágom” címmel egyedülálló reklámfilm pályázatot hirdet a Superbrands Magyarország. A pályázóknak egy 30 másodperces videofilmet kell készíteniük kedvenc márkájukról, amelyben eredeti módon fogalmazzák meg, miért pont az adott márkát tartják a legszuperebbnek. A pályaműveket a hazai reklámszakma grémiumából álló szakmai zsűri értékeli, és a legjobbaknak lehetőségük nyílik szakmai ösztöndíjasként részt venni a Superbrands programban. A nyertes filmet 2010. december elején, a Superbrands díjátadó gálán mutatják be a nagyközönségnek. Tovább → Legyél a kedvenc márkád reklámfilm rendezője!
Civil szervezetek 2010. évi személyi jövedelemadó bevalláshoz kapcsolódó kampányának támogatása – NCA-CIV-10-G
1. A pályázat célja
Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek számára személyi jövedelemadó felajánlásokat elősegítő alábbi közhasznú tevékenységek támogatása: Tovább → Civil szervezetek 2010. évi személyi jövedelemadó bevalláshoz kapcsolódó kampányának támogatása – NCA-CIV-10-G
Video-Spot (reklámfilm, klipp, bemutatófilm) készítést támogató pályázat
Rohanó világunkban a profi módon elkészített videóreklámmal céljai megvalósítása könnyebbé, elérhetőbbé válnak! A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány “Video-Spot” elkészítést támogató programjával segíti alapítványok, egyesületek, önkormányzatok, turisztikai helyek, oktatási- és egyéb intézmények, közösségek, együttesek, magánszemélyek (a továbbiakban a “támogatott”) tevékenységeinek videó-reklám (reklámfilm, klipp, bemutatófilm) anyagának elkészítését. Tovább → Video-Spot (reklámfilm, klipp, bemutatófilm) készítést támogató pályázat
Pályázat on-line oktatási és webkonferencia-rendszer használatára
A Gooliversum Kft. Suliversum távoktatási részlege pályázatot hirdet on-line oktatási és webkonferencia rendszerének használatára. Tovább → Pályázat on-line oktatási és webkonferencia-rendszer használatára
Pályázati felhívás mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésére és promóciójára
Pályázati felhívás
a mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 3/2008/EK tanácsi, valamint 501/2008 EK bizottsági rendeletek alkalmazásával megvalósított pályázatok programjainak támogatására. Tovább → Pályázati felhívás mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésére és promóciójára
Közlemény a GOP-2009-3.4.1. kiíráshoz
A pályázati útmutató C3. pontja szerint: ”A marketing és kommunikációs tevékenységre fordított összes költség minimálisan el kell érje az összes elszámolható költség 5%-át, de nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 25%-át.” Tovább → Közlemény a GOP-2009-3.4.1. kiíráshoz
Közlemény a TÁMOP-5.5.4.-09/1 jelzésű pályázathoz
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hogy a TÁMOP-5.5.4.-09/1 „Anti-diszkriminációs programok támogatása a médiában” című pályázati felhívás „A” és „B” komponensének dokumentációja a mai napon az alábbi pontokon változott meg. Tovább → Közlemény a TÁMOP-5.5.4.-09/1 jelzésű pályázathoz
Pályázat megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) végzésére – KAB-ELT
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdet a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól szóló 42/2008. (XI. 14.) Eüm-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) végzésére. Tovább → Pályázat megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) végzésére – KAB-ELT





