Mezőgazdasági pályázatok
Furmint Február logójának tervezése
“Egyre többen, többször és hangosabban mondják – borok és emberek egyaránt -, hogy a furmint egy kiemelkedő szőlőfajta. A képet tovább szépíti a tény, hogy szinte kizárólag a miénk. Úgy gondoljuk, hogy ezt az üzenetet érdemes lenne minél több emberhez eljuttatni, ez pedig a legjobban akkor sikerülhet, ha összefogunk, és ezért a célért együtt iszunk furmintot februárban.” Tovább → Furmint Február logójának tervezése
Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2010. évi támogatás
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2010. (VIII. 31.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2010. évi támogatás igényléséről. Tovább → Termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2010. évi támogatás
Mezőgazdasági területek erdősítése
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2010. (VIII. 31.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről. Jelen Közlemény alapja 11/2010. (VIII.30.) FVM rendelettel módosított, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági terültek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénylésének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII 17.) FVM rendelet (továbbiakban: támogatási rendelet), mely az EMVA-ból finanszírozott, a mezőgazdasági terültek erdősítéséhez nyújtandó támogatásra vonatkozó részletes szabályokat tartalmazza. Tovább → Mezőgazdasági területek erdősítése
Minőségi magyar bor pályázat
A Pincefesztivált és a Kezes-lábost szervező Roxer Produkció Kft. grafikai (plakáttervezési) pályázatot hirdet “Minőségi magyar bor” címmel. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a minőségi magyar bor fogyasztására. Tovább → Minőségi magyar bor pályázat
Szeptember 1-jétől indul “A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásához 2009.” című pályázat kifizetése
Változik a 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet. MVH új elnöke állampolgári bejelentésre megvizsgálta a fiatal gazdák támogatására kiírt jogcímet és kezdeményezte az Irányítási Hatóság (IH) vezetőnél, hogy a 90%-os kifizetési kérelmek benyújtásának határidejét 2010. július 1-jéről szeptember 1-jére módosítsa. Az IH vezetője a kérésnek helyt adott. Tovább → Szeptember 1-jétől indul “A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásához 2009.” című pályázat kifizetése
Kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások
35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. Tovább → Kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások
Kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások – 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: Tovább → Kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások – 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet
Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj 2011
A 103/2005. (XI. 4.) FVM rendelet alapján meghirdetésre kerülő pályázat célja azon hazai agrárgazdasági szervezetek országos szintű elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a minőségi munkavégzésnek, az egyenletesen jó minőségű termékek előállításának illetve szolgáltatás nyújtásának. Tovább → Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj 2011
Pályázati felhívás mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésére és promóciójára
Pályázati felhívás
a mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 3/2008/EK tanácsi, valamint 501/2008 EK bizottsági rendeletek alkalmazásával megvalósított pályázatok programjainak támogatására. Tovább → Pályázati felhívás mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésére és promóciójára
A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázók listája
A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázók listája. Tovább → A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázók listája





