Vidékfejlesztési pályázatok
Pályázat egyes települések közbiztonságának javítását célzó együttműködéshez kapcsolódó támogatások elnyerésére
I. Pályáztató és Támogató: Belügyminisztérium.
II. A pályázati program célja:
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések, valamint e megyék területén kívül a kiemelten veszélyeztetett települések közbiztonságának javítása, ennek érdekében a közbiztonság fenntartásában közreműködő hatóságok, helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek együttműködéséhez szükséges feltételek biztosítása, javítása, a koordináció és az együttműködés fejlesztése, új módszerek kimunkálása. Az élet- és vagyonvédelem megóvásában alkalmazandó eszközök, módszerek kialakításának támogatása, a helyi biztonságérzet erősítését célzó intézkedések megvalósítása. Tovább → Pályázat egyes települések közbiztonságának javítását célzó együttműködéshez kapcsolódó támogatások elnyerésére
Értékgazdag Település cím
A Tájérték Katasztert (TÉKA) megvalósító konzorcium tagjai, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi szakállamtitkársága, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat pályázatot hirdet önkormányzatok számára az Értékgazdag Település cím elnyerésére! A címet az értékeire, azok megőrzésére, bemutatására, népszerűsítésére, fenntartható hasznosítására gondot fordító települések nyerhetik el, lélekszám szerint több kategóriában. Tovább → Értékgazdag Település cím
Kulturált települési környezetért nívódíj pályázat
Kulturált települési környezetért nívódíj pályázat
Bírálati szempontok
1. A település általános fejlődése a speciális helyi adottságok és lehetőségek figyelembevételével
- a település közcélú funkciói, azok minősége,
- a településtervezés helyzete, minősége (rendezési terv ellátottság, építési előírások, helyi építészeti értékek védelmének előírásai, stb.) Tovább → Kulturált települési környezetért nívódíj pályázat
A Vidékfejlesztési Államtitkárság közleménye a „Vidéki rendezvények és falunapok 2010.” pályázatról
Az előző kormánytól örökölt, előnytelen közreműködői szerződés miatt a Vidékfejlesztési Minisztérium nem hirdet győztest a „Vidéki rendezvények és falunapok 2010.” című pályázaton. Tovább → A Vidékfejlesztési Államtitkárság közleménye a „Vidéki rendezvények és falunapok 2010.” pályázatról
Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Horvát Köztársaság Területfejlesztési, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériuma pályázatot hirdet a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében. A határ menti szervezetek több mint 11 millió euró uniós támogatásra pályázhatnak az új pályázati felhívásban. Tovább → Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013
Szlovénia-Magyarország Operatív Program 2007-2013 második pályázati felhívása
1. Irányító Hatóság:
A Szlovén Köztársaság Önkormányzati és Területfejlesztési Kormányhivatala (Kotnikova 28, 1000 Ljubljana), amelynek képviseletét a maribori székhelyű Határon Átnyúló Programokat Irányító Hivatal (Svetozarevska 6, 2000 Maribor) látja el. Tovább → Szlovénia-Magyarország Operatív Program 2007-2013 második pályázati felhívása
Újra lehet pályázni a magyar-horvát fejlesztésekre
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Horvát Köztársaság Területfejlesztési, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériuma pályázatot hirdet a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében. A határ menti szervezetek több mint 11 millió euró uniós támogatásra pályázhatnak az új pályázati felhívásban. Tovább → Újra lehet pályázni a magyar-horvát fejlesztésekre
Megjelent a Szlovénia-Magyarország Operatív Program 2. pályázati felhívása
Értesítjük tisztelt pályázóinkat, hogy megjelent a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 második pályázati felhívása. A pályázati felhívás 2010. szeptember 30-i határidővel zárul le. Jelen pályázati felhívást a program Irányító Hatósága, a Szlovén Köztársaság Önkormányzati és Területfejlesztési Kormányhivatala képviseletében a maribori székhelyű Határon Átnyúló Programokat Irányító Hivatal jelenteti meg Szlovénia és Magyarország pályázásra jogosult szervezetei számára. Tovább → Megjelent a Szlovénia-Magyarország Operatív Program 2. pályázati felhívása
Módosul az ÉMOP-2009-3.1.3/B kiírás benyújtási határideje
Az NFÜ meghosszabbította a komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségek számára meghirdetett, „A kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére” című pályázati felhívást az Észak-Magyarországi Régióban (ÉMOP-2009-3.1.3/B). Tovább → Módosul az ÉMOP-2009-3.1.3/B kiírás benyújtási határideje
Térségi szolgáltatások fejlesztése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben
Megjelent a TIOP 3.5.1.-10/1 jelű, “Innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítése” című pályázat. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé sorolt Bácsalmási, Mezőkovácsházai, Nyírbátori, Edelényi és Hevesi kistérség hat, az innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítését célzó európai uniós projektjének összesen 656,3 millió forintos támogatására jelentette meg a tervezési útmutatót a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Tovább → Térségi szolgáltatások fejlesztése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben





